Blog

Ki mondta, hogy a PMR rádiókkal csak két saroknyira lehet elszólni !?

Radio Systems
Radio Systems
2019.01.10 19:37
Ki mondta, hogy a PMR rádiókkal csak két saroknyira lehet elszólni !?


Tulajdonképpen senki... de a tapasztalat azt mutatja, hogy a 446MHz-es sávon a mindössze fél Watt adóteljesítményű pmr rádiókkal a környezettől illetve beépítettségtől függően néhány száz méteres, esetleg néhány kilométeres hatótávolság érhető el. Vagyis pontosan akkora, amire kitalálták őket...

Ennek ellenére (vagy éppen ezért) akad jó néhány hobbi rádiós aki igyekszik feszegetni a rádiótechnikai lehetőségek határait és a lehető legnagyobb távolságú összeköttetéseket igyekszik létre hozni ezekkel az apró, mindössze 0.5W teljesítményű készülékekkel.

Persze a "határok feszegetése" édes kevés, mint látni fogjuk a nagy távolságú összeköttetésekhez szükséges még az alábbiakból egy vagy több dolog:

- némi szerencse (hogy éppen zavar illetve beszélgetés mentes legyen a használt frekvencia és legyen egy hasonló hobbi rádiós a túlvégen)

- magaslati pont (az UHF frekvenciák a fényhez hasonlóan terjednek, a 70cm-es hullámhosszukkal összemérhető vagy annál vastagabb tereptárgyak csillapítják, visszaverik vagy elnyelik őket. Magaslati pontról a tereptárgyak "felett" messze el lehet rádiózni)

- Tropó terjedés (ez egy rövid idejű, néhány óráig, ritkábban néhány napig mutatkozó terjedési rendellenesség, mely akkor jelentkezik, amikor a troposzférában hideg és meleg levegőrétegek kerülnek egymás fölé. Az eltérő sűrűségű közegben a UHF illetve mikrohullámú rádióhullámok több száz, esetenként ezer kilométeres hatótávolságot érnek el.)

- Egy repülőgép jókor, jó helyen (a rádióhullámok nem csak tereptárgyakról, hanem a repülőgépekről is vissza tudnak verődni.. Kedvező beesési illetve visszaverődési szögek esetén akár pár száz kilométerre is eljuthatnak)

Ennyi elméleti ismeret után nézzük meg, hogy mekkora távolságokat sikerült áthidalniuk a hobbirádiósoknak: (Fontos ! Csak és kizárólag az eredeti gyári állapotú, átalakítás, meghackelés nélküli készülékekkel elért rekordokat ismertetjük !! )

535.8Km-es összeköttetés Anglia (Blyth) és Hollandia (Amsterdam) között Motorola T6222 walkie talkie készülékkel.

326Km-es összeköttetés Spanyolországban, Calvitero 2400méter magas hegycsúcsáról.

224Km-es összeköttetés Lengyelországban, egy 869 méter magas hegycsúcsról. Az ellenállomás a német határ közelében, a tengerszint felett 800 méter magasan üldögélt egy TTI 122TX walkie talkie-val a kezében.

214Km-re sikerült elrádióznia Andy-nek a Jersey szigetről. A tropó terjedéssel létre jött összeköttetés egy Vivanco és egy BT Freeway kézi rádió között történt.

Végül, de nem utolsó sorban egy 209.8Km-es rekord, mely Finnország és Észtország között született meg, Vertex VX-146 készülékekkel.

A hazai hobbirádiós közösség nagytávolságú összeköttetéseiről sajnos nincsenek adataink, ha ilyenről tudsz, írd meg számunkra, hogy közkincsé tehessük azt !

De tudunk egy jobbat !

Próbáld ki Te is a nagytávolságú PMR rádiózást ! 2400 méter magas hegyek sajnos errefelé nincsenek, be kell érni az 1015 méter magas Kékessel, de szerencse, kitartás, tropó terjedés és repülőgép idehaza is található :-))

Hogyan kezdj hozzá ?

- Először is válassz hozzá egy megbízható, jó minőségű készüléket !

Termékválasztékunkból a Motorola hobbi célú készülékeit a T82 vagy T82 EXTREME -t javasoljuk.
Ezek (annak ellenére, hogy hobbi rádiók) elég strapabíróak és érzékeny a vevőjük.
Az ipari kivitelű pmr rádióink is jó megoldást jelentenek, ezeknek általában nagyobb méretű az antennájuk (=nagyobb hatótávolság) és a vevőegységük, szűrőik is profibbak a hobbirádiókénál és az aksijuk is nagyobb kapacitású (=nagyobb üzemidő) Az ipari rádiók "gyenge pontja" hogy számítógépről kell programozni őket, ezért terepen nehéz egy előre nem beállított csatornára lépni.

- Másszál fel egy hegytetőre. Hogy honnan lehet jól rádiózni és hogyan jutsz oda, ötleteket meríthetsz a gyalográdiós weblapról. Ők ugyan rádióamatőr sávokon rádióznak, de rengeteg ötletet kaphatsz tőlük.

- Ha még nincs gyakorlatod inkább Te vadássz távoli állomásokra. Kapcsold ki a rádiódban a szelektív hívó kódot (ctcss kód vagy népies nevén alcsatorna) Keresgélj a rádiócsatornák között és ahol idegen nyelvű állomást hallasz vagy a beszélgetésből kiderül, hogy nem a szomszéd utcából hallassz rádiósokat, akkor próbálj bekapcsolódni a beszélgetésükbe. Ne felejtkezz el a kikapcsolt szelektív kódról. A jobb pmr készülékek megtalálják az ő általuk használt kódot (ctcss scan) Ezt állítsd be a készülékeden, különben nem fognak hallani téged. Érdemes lehet még a felső 8 csatornán is próbálkozni. Sajnos kevés rádió működik még ezeken a frekiken, de cserében (éppen ezért) zavarmentesebb a vétel rajtuk.